Világ

Smink nélkül mutatják meg magukat a szépségversenyzők

Nagyon menő mozgalmat indított egy amerikai tini. A szépségversenyeken induló lány megelégelte, hogy az interneten a trollok a külseje miatt bántják, ezért felvette a harcot ellenük, és napról napra egyre több társa csatlakozik hozzá.
vous - 2015.07.10.
Smink nélkül mutatják meg magukat a szépségversenyzők

Talán veletek is megesett már, hogy egy-egy posztotok vagy képetek miatt, ismeretlen internetezők támadtak rátok. Bár természetes, hogy az első reakciótok ilyenkor az, hogy nem foglalkoztok vele, mégis bántó mikor beszólnak. Az olyan emberek pedig, akik nyilvános eseményeken is részt vesznek még több gyűlölködő üzenetet kapnak. Egy 16 éves amerikai lányt például azt követően támadták meg a netes trollok, hogy jelentkezett egy szépségversenyre. Zaklatói smink nélküli képeket tettek közzé róla és megpróbálták lejáratni versenytársai és az esemény szervezői előtt. A lány végül saját fegyverükkel támadt vissza, és megmutatta, milyen valójában, mikor nincs kifestve:

Azóta pedig, hogy elindította a #nomakeupselfie kezdeményezést, több száz szépségversenyző csatlakozott hozzá, hogy megmutassák az igazi arcukat és azzal vegyék fel a harcot az internetes zaklatás ellen:

Mi is azt valljuk, hogy vállaljátok önmagatokat. Én például nemrég arra hívtalak ki titeket, hogy csatlakozzatok a csúnya zokni mozgalmamhoz, és mutassátok meg a kedvenc, ronda zoknitokat!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
Otthon
Stílusos kerti party tippek – így lesz igazán emlékezetes
vous - 2025.03.19.
Egy jól megszervezett kerti parti felejthetetlen élményt nyújthat a barátoknak és a családnak. Legyen szó születésnapról, nyári grillezésről vagy csak egy kötetlen baráti összejövetelről, a megfelelő előkészületek és kreatív ötletek garantálják a sikert. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legjobb tippeket, hogy a te kerti partid is emlékezetes legyen.