Lélek

Mindent elárul egy pasiról az, ahogyan a Facebookot használja

A randizás eddig sem volt könnyű műfaj, azóta pedig, hogy a fél életünket a közösségi médiában éljük, csak még bonyolultabbá vált minden. Ám aggodalomra semmi ok, megérkezett a tudományos útmutató ahhoz, hogy megértsétek, a pasitok vagy a kiszemeltetek mit miért tesz a Facebookon.
vous - 2015.07.08.
Mindent elárul egy pasiról az, ahogyan a Facebookot használja

MIÉRT NEM VÁLASZOOOL?!

Bár nagyra tartom Mark Zuckerberget, hiszen óriási zseni, azt soha nem bocsátom meg neki, hogy bevezette a Facebookon a „látta” újítást. Mindannyian váltunk már hisztérikussá attól, hogy tudtuk, akinek írtunk, elolvasta az üzenetünket, de nem válaszolt. Miért?! Egy New Yorki-i párkapcsolat-kutató – igen, létezik ez a szakma – szerint ezt csak azért van, mert a partner taktikázik. Ha azonnal válaszolna az üzenetre, akkor elárulná, mennyire tetszel neki, és mivel még nem biztos abban, hogy ez az érzés kölcsönös, inkább megpróbál távolságtartó maradni. Hm, köszönjük, erre talán magunktól is rájöttünk volna, nézzük a következőt.

Miért nem használja a közösségi médiát?

Forrás:
Tumblr

Talán már ti is megtapasztaltátok azt, milyen kellemetlen olyan emberrel randizni, aki tüntetőleg inaktív a közösségi oldalakon, hiszen ez megnehezíti a dolgokat. SMS-ezni kell ilyenkor? Vagy telefonálni? Különben is, miért ne használná valaki a Faceboookot, ha már ott van.
A szakembernek erre is megvan a válasza: az ilyen pasik egyszerűen csak szeretik megóvni a magánéletüket és szeretnének kimaradni a like-vadász hisztériából. Ha pedig a kiszemelt ilyen, akkor egyszerűen el kell fogadnotok, ugyanúgy, ahogy neki is le kell nyelnie, hogy ti szeretitek ezeket az oldalakat használni. És persze nagyon fontos, hogy ne próbáljátok „megtéríteni” egymást.

Miért nem like-ol?

Forrás:
Giphy

Ugye, hogy őrjítő, mikor már mindenki nyomott egy like-ot a posztra, kivéve azt az egy embert, aki számít? A kutatónk szerint ez sem jelenti azt, hogy be kell pánikolnotok. Ha már egy ideje együtt vagytok, akkor az elfelejtett like-ok azt jelentik, annyira biztos a kapcsolatotokban, hogy már nem érzi szükségesnek azt, hogy az interneten fejezze ki, ha tetszel neki. Megteszi inkább személyesen. De most kapaszkodjatok meg! A tudós arra is rájött, ha még csak randiztok, akkor egy-egy kihagyott like pont azt jelenti, hogy nem szeretne túl nyomulósnak tűnni, így inkább csak minden második posztodra reagál. Őrület!

Miért lóg állandóan a neten?

Forrás:
Giphy

Bár valljuk be, mi is sok időt töltünk a közösségi oldalakon, mikor partnerünk teszi ezt, igenis feltűnik. Sőt, nagyon kellemetlen, mikor tartalmasan szeretnénk eltölteni vele pár órát, ő mégis folyamatosan a telefonját nyomkodja, és virtuálisan más emberekkel van. A szakértő szerint ez nem azt jelenti, hogy a párunk vagy a kiszemeltünk már teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, és ránk már nem kíváncsi. Egyszerűen ez is csak egy megszokás, amin lehet változtatni. A kutató tippje, hogy fektessünk le szabályokat, és iktassunk be olyan programokat, amikor mindkettőnk számára tilos a netezés. Így lesz, kedves tudomány, köszönjük.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
Világ
Hova tűntek Budapest gyönyörű kupolái? – A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében
vous - 2022.10.26.
Október 20-án tartották Az Eltűnt Budapesti Kupolák című rövidfilm exkluzív premierjét. A rendhagyó kisfilm, amely egy letűnt kor értékes tetődíszeit eleveníti fel, különleges videotechnikával készült. Az alkotásban a főváros egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre. A premier díszvendége Sólymos Sándor, Ybl-díjas építész és filozófus volt, akivel Kondacs András, a film rendezője beszélgetett a vetítést követően budapesti városépítészeti lehetőségekről, az egykori épületek, valamint a kupolák jelenéről és jövőjéről.

Otthon

4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
Otthon
4 tudnivaló, amivel számolni kell, ha kiadjuk a lakásunkat
vous - 2022.11.28.
A folyamatosan dráguló ingatlanpiac bizonytalanságai miatt a bérlakások iránt évről-évre folyamatosan növekszik a kereslet, ezzel párhuzamosan a kiadó lakások száma is egyre nagyobb. A lakástulajdonosok számára ugyanis jól fizető, passzív jövedelemszerzési lehetőséget jelent, ráadásul minimális befektetéssel egy felújítás többszöröse jöhet vissza egy jó állapotú lakás bérleti díjából. A számos előny persze csak a jéghegy csúcsa.